Félelem

Átgondoltam, hogy az elmúlt időszakban mi mozgatta leginkább az életem. Ezt a szomorú felismerést tettem: a félelem. Behúzódtam a kis barlangomba, és semmi olyat nem tettem, amihez ilyen szempontból erőt kellett volna vennem magamon, és ez csak elmélyítette a problémát. Ennek több oka is van, például hogy épp gyesen vagyok, kevés az emberekkel való interakció, és az én kedves férjem megteszi helyettem ezeket a dolgokat, ha szépen megkérem... És talán a munkahelyi utolsó mozzanat is kihatott erre, az, hogy a "szakmai anyukám" haragudott rám, amiért eljöttem szülni.

Alapvetően egy szorongó személyiség vagyok, teli félelmekkel, aggodalmakkal. Legnagyobb jellemhibám a megfelelési kényszer és a mások véleményétől való félelem. Persze hibáztathatnám ezért a szüleimet, hogy lelkészgyerekként mindig ez számított, erre lettünk nevelve, ezt láttuk, hogy nagyon fontos, ki mit gondol rólunk, mindig tökéletesek, feddhetetlenek legyünk. De ez csak kibúvó lenne, és nem változtat a tényeken. Illetve láthatom, hogy a szüleim Krisztus segítségével már kijöttek ebből.



Bűn a félelem? Alapvetően nem sorolnánk a "nagy" bűnök közé (persze "nagy" és "kis" bűn az Úr szemszögéből nincs. Csak bűn, ami elválaszt Tőle). Rá kellett döbbennem, a félelem nagyon is hatékony bűn. El tudja intézni, hogy gyakorlatilag semmit ne csinálj, és az Úr se tudjon használni az Ő terveiben. Egy rablánc.
Félek attól, mit gondolnak rólam. Persze ez hiúság is... És egy bilincs, zip-zár a számra, hogy ne tudjam bátran felvállalni a hitemet, értékrendemet, vagy az Istentől elvett vezetést. Szenvedés a mindennapi életben is- félek visszavinni egy garanciás terméket, mert mi lesz, ha nem sikerül, vagy türelmetlenül szólnak, vagy engem hibáztatnak, mert elromlott...Inkább szenvedek, és tűrök.

Elég ebből!!! Isten azt akarja, hogy bátrak, megelégedettek, kiegyensúlyozottak, szabadok legyünk. És Vele ez lehetséges is!!!

Mától minden ilyen helyzetben egy kérdést akarok feltenni magamnak: Istennek mivel tudok megfelelni.