Szomjúság

"6Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. 7Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: „Adj innom!” 8Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9A samáriai asszony ezt mondta: „Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. 10Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” 11Az asszony így szólt hozzá: „Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? 12Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?” 13Jézus így válaszolt neki: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” 15Az asszony erre ezt mondta: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni." Jn 4

Szomjas vagyok. Szomjas az Úr jelenlétére. Szomjas az Ő Szentlelkére.

A földi örömök és boldogság csak ideig-óráig csillapíthatják ezt a szomjúságot. Csillapíthatják, de nem azt a mélyen lévő szomjúságot, amit az Úr felé érzek. Azt csak a Vele való találkozás tudja csillapítani. Például a dicsőítés, amikor elmondhatom neki, mit is érzek felé, rácsodálkozhatok a kegyelmére, szeretetére. És érezhetem, ott van mellettem...Pótolhatatlan érzés.

 Csillapíthatja egy mély beszélgetés, ima Vele. Amikor kiöntöm a szívem előtte, és az Ő kezébe teszem le minden gondomat.

Éhes vagyok. A lelkemnek táplálékra van szüksége. Isten Igéjére. Ami olyan igazságokat rejt, ami most, több ezer év múlva is Igazság marad. Ami megépíti a lelkem. Vigasztal, bátorít, utat mutat, helyreigazít.

Kérlek, Uram, csillapítsd a szomjúságom és éhségem! Mert egyedül Te tudod...

De ehhez keresnem kell Téged.