A sok "majd" "most"-tá válik

Az elmúlt évek reménységgel teltek. Olyan reménységgel, aminek az eredményét sokáig nem láttam. Nem láttam a "mikor"-t, a "hogyan"-t. Csak annyit tudtam, hittem, reméltem: "majd". Isten cselekszik - gondoltam: majd. Elhozza a társamat: - majd, egyszer. Végére érek ennek a sok tanulásnak - még jó sok év múlva. Orvos leszek, és dolgozni fogok - a jó távoli jövőben. Megtelepedhetek egy városban, gyülekezetben - de most még csak ideiglenesen vagyok itt Debrecenben. Igazán felhőtlenül boldog leszek - majd csak a mennyben, az Úrnál.

De az Úr mindvégig munkálkodott. Minden egyes év, amikor még szemmel látható áttörés nem volt a dolgaimban, hiszem, hogy része volt az Ő tervének.

Úgy érzem magam, mintha szüret, aratás lenne. Áldás-szüret. "Most". Akkora kegyelem ez!

Gyümölcs-szedés: megkaptam az életem társát, és nagyon, elmondhatatlanul boldogok vagyunk. Az elmúlt három év egyedüllétének gyümölcse ez. Amikor az Úr megtanította nekem, hogyan legyen elég számomra Ő. Hogy lehetek egyedül is boldog- Őbenne. Hogy ne a párkapcsolattól várjam a boldog életem kezdetét. És Ő mindeközben munkálkodott: Bálint 6 éven keresztül volt a csoporttársam...De most volt itt az idő.

Szüretelhetem az Úr kegyelméből a 6 évnyi kemény tanulás gyümölcsét: végre diplomát kaptam! Ez alatt a 6 év alatt sok pusztai időszakon keresztül megtanította az Úr, hogy ne magamban bízzak. Azt, hogy Ő bármilyen körülmények között hatalmas Úr, és minden az Ő kezében van. Elég egyedül az Ő kegyelme, oltalma; hatalmas karja sok-sok szigorlaton átvitt. Persze nekem is meg kellett tennem az én részemet, de mindig kipótolta a hiányosságaimat. Most még csak Dr. vagyok, és sok idő, míg igazán orvos leszek. De hiszem, erre is Ő készít majd fel!

Kaphatom a szeretet áldását. Szeretetet a családtól, barátoktól, gyülekezettől. Az emberi kapcsolatokba fektetett szeretet és idő, energia is megtérül, ebből is nagyon sokat kaptam az elmúlt időben.

A szívem nem bír csodálkozni. És hálával van teli.
Hálám áldozatául engedelmes szeretnék lenni. megtartani a parancsolatait. Hiszen ezzel tudjuk megmutatni, hogy szeretjük Őt. És keresni, tenni akarom az Ő akaratát.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2017. tele