Elmúlás és kezdet
Valami elmúlt... Fáj. Nehéz... Elmúlnak a diákévek. Elmúlik az, hogy itt vagyunk, mi hárman lányok az albérletben. Brigitta ma hazaköltözött, hamarosan pedig Olaszországba utazik másfél hónapra. Ha hazajövök, már nincs a szobájában. Nem mesélhetek neki. Nem nevethetünk együtt. Teofil sem jön látogatóba. Nem megyünk le hármasban a Jack Pub-ba. Aztán hamarosan én is elmegyek majd. És akkor már Esztert sem fogom minden nap látni. Nem fogok tudni lyukat beszélni a hasába. Nem fogok tudni "megvilágosodni" a kérdéseire. Pedig 13 éve része a mindennapjaimnak. És akkor még nem is beszéltem a csoporttársaimról, Marinát, Lacit sem fogom látni túl gyakran. Bálinttal pedig nem is tudom, hogy mi lesz. Nem fogok Debrecen nyugis utcáin tekerni a bringámmal. Nem fogom tudni túl gyakran meglátogatni tesómékat és a kis lurkókat. Ma Eszterrel együtt sírtunk Brigi ürességtől kongó szobájában. De aztán az élet megy tovább. Van olyan szál, ami nem szakad el-de akkor is más lesz minden. Val
Megjegyzések
Megjegyzés küldése