Elmúlás és kezdet

Valami elmúlt...
Fáj. Nehéz...
Elmúlnak a diákévek. Elmúlik az, hogy itt vagyunk, mi hárman lányok az albérletben. Brigitta ma hazaköltözött, hamarosan pedig Olaszországba utazik másfél hónapra. Ha hazajövök, már nincs a szobájában. Nem mesélhetek neki. Nem nevethetünk együtt. Teofil sem jön látogatóba. Nem megyünk le hármasban a Jack Pub-ba. Aztán hamarosan én is elmegyek majd. És akkor már Esztert sem fogom minden nap látni. Nem fogok tudni lyukat beszélni a hasába. Nem fogok tudni "megvilágosodni" a kérdéseire. Pedig 13 éve része a mindennapjaimnak. És akkor még nem is beszéltem a csoporttársaimról, Marinát, Lacit sem fogom látni túl gyakran. Bálinttal pedig nem is tudom, hogy mi lesz. Nem fogok Debrecen nyugis utcáin tekerni a bringámmal. Nem fogom tudni túl gyakran meglátogatni tesómékat és a  kis lurkókat.
Ma Eszterrel együtt sírtunk Brigi ürességtől kongó szobájában. De aztán az élet megy tovább. Van olyan szál, ami nem szakad el-de akkor is más lesz minden.

Valami el fog kezdődni...
Ez viszont örömteli. Ha valami elmúlik, átadja a helyét egy újnak. Így lesz ez velem is. Más lesz az életem. Más környezet, más kihívások, másmilyen hétköznapok, szolgálatok, újabb emberek és kapcsolatok. Pár hónappal ezelőtt nagyon lelkesedtem ezért. De most mégis, olyan távolinak és nehéznek tűnik újat kezdeni. De mégis: ha a körülmények alapján döntenék, az hitetlenség lenne az Úrral szemben.

Valami elkezdődött...
Ez pedig boldogságos, izgalmas: Bálinttal belekezdtünk. Remélem, hogy tudunk minden lépésben az Úrra figyelni, épülni általa és egymás által, útmutatást venni, és a kapcsolatunkkal mások felé is szolgálni, beleállni abba az elhívásba, amit szánt nekünk a mi Urunk. És mindenkor kedvesek lenni Őelőtte.