Saját vallás
Arra kellett rájönnöm, hogy saját kis " vallást" hoztam létre magamban. Ezalatt azt értem, hogy leszűrtem, mit csinálnak jól vagy rosszul a reformátusok, és mit a karizmatikus irányzat képviselői, és ebből kialakult bennem egy hitvallás. Ez önmagában nem lenne tragédia, csakhogy:
- ez bennem ítélkezéssel társult;
- büszkévé tett, vallásos önigazultság alakult ki bennem;
- nem volt Isten Igéjével megfelelően alátámogatva a meggyőződésem;
- ezáltal a beszélgetéseim sem voltak hatékonyak, melyek során igyekeztem meggyőzni az embereket arról, hogy szükség van a Szentlélekre, és hogy az Úr szabadságra hívott el minket. Mert nem az Úr volt a középpontban, hanem az énem
Hát ezért.
Mert nem az Ige volt a fegyverem.
Mert nem az Ige volt a fegyverem.
Vigyázzunk erre: igazán megváltoztató ereje csak az Igének, az Úr Szavának van.
Ez legyen a beszélgetéseink középpontjában, ne saját énünk és sztorijaink.
Ez legyen a beszélgetéseink középpontjában, ne saját énünk és sztorijaink.
Ne legyen "saját kis vallásunk"- az Ige legyen a mi hitünk alapja. Mindent tegyünk fel az Ige mérlegére. Még azt is, amit nehezen vesz be a gyomrunk. Ne egyházakat kövessünk vakon. Hanem azt, amit Jézus mondott.
Ez a könyv segített ebben: Imriné Erdei Ildikó: Alapozás
Ajánlom szeretettel
Ez a könyv segített ebben: Imriné Erdei Ildikó: Alapozás
Ajánlom szeretettel
Megjegyzések
Megjegyzés küldése