Elég

"Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." 2Korintus 12,9

Megint újabb tapasztalatot gyűjthettem. Mint az oly sokszor lenni szokott az életemben, ez is egy olyan dolog, amit már máskor is átélhettem, az agyammal nagyon is jól tudtam, de most megint egy újabb színezetét ismertette meg velem a mi Urunk. Ez nem más, mint ez az igazság: minden kegyelemből van.

Amint azt le is írtam pár bejegyzéssel ezelőtt, nem voltam valami fényes lelkiállapotban. Sok dolog összejött, és nem is igazán tudtam megmagyarázni, hogy miért így hat rám, de teljes mértékben elgyengültem, megoldhatatlannak tűntek a problémák. Egyszerűen annyit éreztem, hogy semennyi, de semennyi erőm nem maradt. Ami az egészben a legelkeserítőbb volt, hogy szinte azokban a dolgokban lettem megpróbálva, amikről mostanában itt írtam (A párválasztás következményei, Most, Újra puszta, Tiszta szív, Megtévesztés, Parancsba adva, és még sorolhatnám-mintha az Ellenség is olvasná a blogomat...) És úgy éreztem, ezekben a próbákban most nem sikerül megállnom. Nem voltak ezek kiállhatatlan, hatalmas próbák vagy kísértések, de most nem volt erőm, hogy kívül maradjak. Hiteltelennek, koszos szívűnek és gyengének éreztem magam.  Minden vádolt. Megszégyenültem. És jött a kárhoztatás...

Annyi kis erőm maradt, hogy kérjem az Urat-induljon meg az én gyengeségemen.

És az Ő szerető, drága szíve megindult rajtam. Egyszerre csak felszabadulást éreztem. Megtapasztaltam, mit jelent ez: nem tudok semmit tenni, de az Úr megkönyörül rajtam. Csak úgy, hogy semmit nem erőlködök érte. Ajándék, szeretetből.

Amit tanultam:

Hiába tudom az eszemmel, hogy minden kegyelemből van, sokszor mégsem hagyom, hogy ez működjön is az életemben. Akaratlanul is úgy élem az életemet, hogy erős akarok lenni mindig, olyan, akivel Isten "elégedett lehet", a tetteimmel, harcos hozzáállásommal kiérdemelni azt, hogy Isten is cselekedjen. Mintha nélkülem nem is tudná megtenni. Kontrollálni akarom a dolgokat. Ennek az a következménye, hogy csak akkor érzem azt, hogy jöhetek nyugodtan az Úrhoz, és akkor munkálkodik, ha megtettem mindent, ami az én elképzeléseim szerint jóvá tesz engem. Persze ez nem tűnik fel az embernek egészen addig, amíg nem kerül ilyen helyzetbe. Amikor csak a kegyelem marad, mert én egy nagy nullává lettem.

Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kell törekedni arra, hogy Jézus parancsai szerint éljünk. Csak nem mindegy, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk ebben magunknak. Annak a tudatában kell élni, hogy a kegyelem nem cselekedetekért, érdemekért van. Mi nem tudunk jó emberek lenni. De attól még törekszem arra, hogy Istennek kedves életet éljek, mert szeretem Őt, és az a vágyam, hogy gyönyörködjön bennem. És ő azt mondta, hogy ha megtartjuk az Ő parancsolatait, akkor szeretjük Őt igazán.

 De nem szabad, hogy ez egy megfelelési kényszert alakítson ki bennünk. Mert semmit nem az általunk elért dolgokért kapunk, hanem mindent kegyelemből.