Változni-de hogyan?

Bizonyára mindannyian szeretnénk változni. Ki az, aki nem? Az elhatározásig sokan, sokszor el is jutunk. És abba a csapdába esünk, hogy azt hisszük: a változás az elhatározással el is kezdődött. Aztán csalódunk, hogy nem sokáig bírtuk.

Pedig ha megnézzük, ez inkább csak az előfeltétele a változásnak. A startvonal. Onnan el is kell rugaszkodni, és ahogy Pál apostol mondja, bizony komoly munkába, erőfeszítésbe telik elérni a célunkat, még akkor is, ha az Úr bízta ránk:

"egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé..." (Filippi 3).

Mire van tehát szükség ahhoz, hogy változzunk?

1. felismerésre-ehhez kaptunk tükröt is: az Igét
2. bűnbánatra illetve a arra a vágyra, hogy bizonyos gyengeségeinket letegyük
3. elhatározásra
4. bűnvallásra és gyengeségeink felvállalására: "Csak úgy tudsz jobbá lenni, ha fel mered vállalni a gyengeségeidet." Fel kell vállalnunk önmagunk előtt, Isten előtt, és ami számomra a legnehezebb: más emberek előtt a hiányosságainkat, gyengeségeinket, bűneinket. Azt vettem észre, hogy lehet úgy is járni egy közösségbe, hogy tudom, mit "várnak el", mitől tűnök majd jó kereszténynek, milyen szófordulatok hangzanak eléggé kegyesen, mitől tűnök érett kereszténynek.  De ezeket lehet megszokásból tenni/mondani. Ahelyett, hogy őszinte, mély beszélgetések alakulnának ki, amikben el lehetne mondani azt, amivel épp küszködünk, vagy ami épp kísértés, vagy amiről tudjuk, hogy a másik ember már jár ott hitben, de mi még nem. Ezekben tanácsot kérhetnék, imádkozhatnánk, bátorítást kaphatnánk.Persze nem rossz szándékkal teszi ezt az ember, sokszor észre sem veszi. Viszont ha ezt elszalasztjuk, nem fogunk olyan iramban növekedni, mint amire egyébként lehetőségünk lenne.
5. kitartás, állhatatosság, tudatosság

Lehetne sorolni ide még jó pár dolgot, de nekem most ezek a legfontosabbak. A legeslegfontosabbat a végére hagytam: igazán közeli kapcsolat az Úrral. Ez az üzemanyag, ha nem táplálkozunk az Ő szeretetéből, ígéreteiből, bátorításából, kegyelméből, csakhamar feladjuk. Ha viszont Ő bennünk él, és mi megmaradunk Őbenne, akkor szinte magától megy, Ő lesz az, aki napról napra egyre inkább az Ő hasonlatosságára formál minket! Hát nem csodálatos a mi Urunk!

Összefoglalva tehát: a változás nem jön magától, miközben mi szépen hátradőlünk és várjuk a csodát, DE ha az Úrnak egyre több és több teret engedünk magunkban és egyre szorosabb a vele való kapcsolatunk, annál kevésbé kell a magunk erejéből küszködnünk. A cél tehát ez: együtt dobbanjon a szívünk Jézus szívével!