Elhívás

"10Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha." 2 Péter 1,10
"6Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned." 1 Tim 1,6


Az Úr elhívott minket arra, hogy a gyermekei legyünk, hogy vele járjuk az életünket, hogy örök életünk legyen, hogy az ő örökösei legyünk. Egy boldog életre hívott el, amelyben igazi, közeli, valós kapcsolatunk lehet vele. Ugyanakkor az elhívásunkhoz hozzátartozik az is, hogy hirdessük Őt az embereknek és gyümölcsöt teremjünk, azaz hogy eredménye legyen annak, amit ránk bíz. 


Mi az elhívásom? 
Milyen ajándékokat kaptam az Úrtól? És miért pont azokat kaptam, mire és hogyan kellene használnom?


Egyszerűnek tűnő kérdések. De mégsem tudom 100%-os bizonyossággal megválaszolni őket. Talán sok mindent teszek, amiről úgy gondolom, hogy jó dolog, és Isten örül neki. De ennyi nem elég. Sok mindent félgőzzel teszek. Vagy kelletlenül. Vagy megszokásból. Vagy azért, mert mások elvárják tőlem. Nem úgy, hogy szilárd, biztos hitem van afelől, hogy ezt most az Úr meg fogja áldani, ő bízta rám és biztos vagyok abban, hogy ez a feladatom, ezért teljes odaszánással, az Úrtól jövő erővel tenném.  És talán sok olyan dolgot teszek, ami nem lenne az elhívásom, és olyan dolgokat pedig mellőzök, amik azok lennének. Nincs erő abban, amit teszek. 


Egyszerű lenne a formula: 1. Isten rám bíz valamit, Tőle van rá parancsom, hogy ezt és ezt megtegyem. 2. mivel biztos vagyok benne, hogy Ő mondta, ezért hiszem, hogy meg is áldja a munkálkodásomat 3. ezért nem kell félnem az eredménytelenségtől, így bátran, hittel, szenvedéllyel, magamat teljesen odatéve teszem a feladatom 4. Az Úr a Szentlelkét adja, és így erőteljesen, bölcsen, az ő vezetését követve tudok cselekedni 5. eredménye van annak, amit teszek


Miért nem működik ez mégsem az életemben? Melyik lépést hagyom ki? Mi a motivációm egy adott cselekedet mögött?   Bíz rám olyat az Úr, amitől szenvedek, amihez "nincs kedvem"? Vagy amit nehéz csinálnom, és úgy érzem, nincs előrelépés? Vagy amire totál alkalmatlannak érzem magam?  Ezek nehéz kérdések. 


Érdemes letisztázni ezeket a dolgokat:
1. Mik azok a szolgálatok, amiket csinálsz?
2. Miért csinálod, mi a motivációd?
3 .Hogyan, milyen szívvel csinálod?
4 .Van-e eredménye?


Mi az elhívásod?


"hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok." Róma 11,29


"és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön." Efézus 1

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2017. tele