Elfáradtam
Nehéz megtalálni a helyem. Visszatértem a pörgésből, 1 hónapig minden nap alig akadt pár perc olyan idő, amikor pihenhetek. Nem csak testileg, elsődlegesen lelkileg volt ez fárasztó. Nem volt időm, hogy eleget merítsek a Forrásomból. Meglátszott/látszik rajtam.
Most csak állok a semmi közepén, és még nem tudok mit kezdeni magammal. Annyi tervem volt! De talán most először levegőt kell vennem. Csak ennyi. Utána jöhet a tervek tettekre váltása.
Egyébként ez most nem panasz. Mert nagyon is jó dolgom volt ebben az időben, Olaszországban nyaraltunk, előtte pedig tesómék költözésében segédkeztem. Soma unokaöcsém volt rám bízva. Olyan jó volt, hogy még jobban megszeretett és kötődik hozzám, olyan jó volt egy hétig érezni egy pici töredékét annak, amit egy anya érezhet nap mint nap. És jó volt Hannával és Ábellel lenni, nagyon szeretem őket, és nagyon sok szeretetet kapok tőlük.
Az olasz nyaraláson voltak súrlódások. Sokszor nehéz féket tennem a nyelvemre. Sokszor nehéz keveset beszélnem. Sokszor nehéz türelmesnek és alázatosnak lennem. Sokszor érzem magam úgy, hogy engem nehéz elviselni. Nem szeretném, hogy ilyen legyek. Szeretném, ha az Úr valódi tükröt tartana elém, és meglátnám, mi az, ami az én hibám volt, és mi az, ami nem. És azokért nem szeretném kárhoztatni magam. Most nagyon könnyen tudna sok keserűség és panaszkodás ömleni belőlem, mert sokszor úgy érzem, többet kell tűrnöm. De lehet, hogy nem így van.
Szabad panaszkodni? Szabad elmondanom, ami nyomja a szívem? Szabad rosszat gondolnom másról?
Ebben újra és újra elbukom...
Akkor érezzük a kétségeket("engem nehéz elviselni", "nem szeretem azt, amilyen vagyok"), amikor valaki/valakik nem fogadnak el. Amikor mindazt, ami én vagyok, egy ember, akiről úgy gondolom, hogy szeret(ezért megbízom benne) megkérdőjelezi, leszólja stb. Egy ilyen helyzetben nem lehet épülni. Senki sem tökéletes, de ha egy kapcsolatban a türelmet állandóan csak az egyik fél gyakorolja... akkor azt hiszem, a távolság jelenti a megoldást. Lehet csúnyán hangzik, de az egyoldalú dolgok egyik fél javát sem szolgálják(mindegy, hogy milyen jellegű a kapcsolat).
VálaszTörlésnapsugár írta...
VálaszTörlésTeljesen igazat szólsz. Én is egyre inkább ezt érzem, hogy talán a távolság lenne építőbb, sokszor a kevés, de miniőségi módon eltöltött idő sokkal több épülést jelent, mint az állandó összezártság, amikor pedig több teret kapnak a súrlódások és több türelemre van szükség. Talán lassan eljön ennek az ideje, mert már nem tudok itt mit tenni.
Furcsa érzés, hogy elvileg "szeretnek" , de bizonyos helyzetekben pont az ellenkezőjét érzed...