Menjetek!

Most kincs-szedegetés fog kezdődni. Vége a dics-sulinak-rengeteg üzenetet, bátorítást, útmutatást, inspirációt, ösztönzést kaptam az Úrtól, dicsőség neki! Szeretetben fürödhettem egész héten-az Ő szeretetében. Az Úr lábainál ülhettem, felnézhettem rá, és beszélgethettem vele. Elmondhattam, mennyire szeretem. És Ő közel engedett magához. Persze ezt bármikor megtehetem, de azért ez most mégis más lehetőség volt. De nem azért kaptam mindezt, hogy megtartsam magamnak. Tovább akarom adni.

Az egész dics-sulinak központi üzenete ez volt: "Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népeket!" Már régóta ez foglalkoztat: tudom, erre készít fel egy jó ideje az Úr. Persze, mint azt már írtam is korábban, eddig is bennem volt ez a vágy és törekvés, de nem eléggé. Bízott rám embereket, de sokszor nem volt elég bölcsességem, vezetésem, kitartásom abban, hogy mit is kezdjek a helyzettel. Így sokszor az lett a végeredmény, hogy gyakorlatilag nem csináltam semmi effektívet. Nem fogtam fel ennek a súlyát. Ahogy Folk Iván mondta: "Isten nem azt mondja, hogy ha esetleg van kedvetek, időtök, beszéljetek már rólam egy kicsit, hanem parancsot ad rá: Menjetek!" Az Úr most már többre akar bízni. Ez a célja az életünknek. Nem magunkért élünk. És ennek a gyakorlatban is így kell lennie, nem csak a szavainkban.

Bizonytalan még ami előttem áll. Nem tudom megmondani a legközelebbi konkrét lépést. De egy valamit biztosan tudok: a kulcs az, hogy szüntelenül, kitartóan, teljes lényemmel keressem az Urat, közösségben legyek vele, és hogy a Szentlélek egyre jobban és jobban működjön az életemben, megtanuljam meghallani még inkább a hangját. És akkor Ő majd megmutatja mit, hogyan tegyek. Csak lépjünk ki. Kezdjük el. Maradjunk közösségben Vele. Kérjünk Szentlelket, bölcsességet. Érte égjen a szívünk. Legyen bennünk vágy. És hagyjuk, hogy a Szentlélek erővel működjön az életünkben. Fordítsunk rá időt. Akarjuk. Adjuk fel a kényelmünket.

És szeressünk.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2017. tele