Társ

Gondolkodtam mostanában a társ-kérdésen. Nekünk lányoknak eléggé rózsaszínködös elképzeléseink tudnak lenni-direkt nem is nézek hollywoodi romantikus filmeket, csak nagyon ritkán, mert egy hamis képet tárnak az ember elé, amik miatt hamis elvárásaink lesznek.

De a valóság nem ez. Sőt, már nem is olyan lesz, mint egy diákszerelem, amikor nincs más, csak a nagy érzések, sülve-főve együtt bóklászás, állandóan csak romantikusan együtt töltött idők, önfeledtség, gondtalanság, a társad a tenyereden hordoz, te pedig csak elejtesz egy szót, és máris teljesíti minden kívánságod, satöbbi. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek ilyen idők is, ilyen napok, esték hétvégék, de nem csak ebből fog állni az élet. És itt főleg arra az időszakra gondolok, amikor már több idő telt el a közös utatokból. Nem gondolom, hogy kihalt volna belőlem a romantika, alapvetően romantikus lelkem van, csak próbálom reálisan szemlélni a dolgokat. Persze vannak dolgok, amik kicsit úgy kell, hogy legyenek, mint a filmekben: kitartás, bátorság a lány meghódítására-merni lépni, ha itt az idő. És az is fontos, hogy legyen elkülönített időtök, amikor csak egymással foglalkoztok, egymásra figyeltek, épp valami romantikus dolgot tesztek-de ez csak egy része az életnek.

Nem azt mondom, hogy nem szeretném ezt, nagyon szép lenne, ha így lenne, ha csakis ezek a szép dolgok kapnának helyet egy udvarlásban. De szerintem sokan ezért is csalódnak, mert nincsenek felkészülve arra, hogy az élet ennél nehezebb, és a társadat nem azért kapod, hogy megoldja minden problémádat, hogy egyedül ő boldoggá tudjon tenni, hogy csak csettintesz, és máris előáll, hogy helyretegye az önértékelésedet egy-egy napra, aztán kezdhesse elölről, mikor már elfelejted, tegnap miért dicsért meg. Ha azt gondoljuk, minden magától megy majd, csalódni fogunk. Ha azt várjuk, hogy a társunk csak értünk fog élni, csalódni fogunk. Ha mi csak a társunkért fogunk élni, csalódni fogunk.

Így 24 év felett már talán nem is lesz annyi időnk egymásra, talán nehéz időkön kell majd átmenni, mert dolgozni kell, sok a teendő, a szolgálat. Nem mi rendelkezünk az időnkkel. Viszont nagyon fontos feladatunk lesz egymás életében. A saját életét mindenkinek saját magának kell hordoznia, de a másik ott van, és segíti, támogatja ebben. Az Úr tudja, hogy nem jó az embernek egyedül...

Úgy érzem, az Úr sok mindent tanított nekem azon a sok nehézségen keresztül, amin egyedül kellett keresztül mennem. Amikor nem tudtam emberhez menekülni vigasztalásért, boldogságért, bátorításért, amikor egyedül kellett szembenéznem lehetetlennek tűnő vizsgákkal, és nem tudtam odabújni egy ölelésbe, hogy megbátorodjak. Amikor rádöbbentem, nem várhatok addig azzal, hogy boldog legyek, mire végre találkozok a társammal. Amikor szolgálatokat bízott rám az Úr, és egyedül kellett elkezdeni csinálni. Amikor vezetésre és döntésre, tanácsra lett volna szükségem, és nem volt mellettem egy erősebb, aki helyettem döntött volna.

De szívemből hálás vagyok az Úrnak ezekért az időkért, mert egyáltalán nem voltam egyedül ezekben a helyzetekben. Mert Ő Önmagát adta ehelyett nekem! A Legjobbat, a Helyettesíthetetlent, az Egyetlen Igazit!

Úgy érzem, lassan felkészített arra, hogy végre megajándékozzon a társammal is. Persze lehet, hogy ezt csak én gondolom így, ha így van, akkor kérem, mutassa meg, mi dolga még velem addig. Ha pedig jól érzem, akkor kérem, irányítsa végre össze a lépteinket!