Boldogok lehetünk!
1. Bizony, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak fenyítését ne vesd meg! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít. Jób 5,17
2. Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Zsolt 1,1
3. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. Zsolt 32,2
4. Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki ő benne bízik. Zsolt 34,9
5. Boldog ember az, a ki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez! Zsolt 40,5
6. Boldog ember az, a kinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. Zsolt 84,6
7. Seregeknek Ura! Boldog ember az, a ki bízik benned. Zsolt 84,13
8. Boldog ember az, a kit te megfeddesz Uram, és a kit megtanítasz a te törvényedre. Zsolt 94,12
9. Dicsérjétek az Urat! Boldog az ember, a ki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik. Zsolt 112,1
10. Boldog ember, a ki megnyerte a bölcsességet, és az ember, a ki értelmet szerez. Péld 3,13
11. Boldog ember, a ki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztva minden nap, az én ajtóim félfáit őrizve. Péld 8,34
12. Feddhetetlenül él az igaz, még a fiai is boldogok lesznek! Péld 20,7
13. Boldog ember, aki istenfélő; a ki pedig megkeményíti az ő szívét, bajba esik. Péld 28,14
14. Boldog ember, aki ezt cselekszi, és az ember fia, a ki ahhoz ragaszkodik! aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és megőrzi kezét, hogy semmi gonoszt ne tegyen. Ézs 56,2
15. Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. Lk 6,22
16. A mint Dávid is boldognak mondja azt az embert, a kinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül. Rm 4,6
17. Boldog ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdonít. Rm 4,8
18. Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert miután megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Jak 1,12
19. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
20. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
21. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
22. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.
23. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
24. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.
25. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.
26. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.
27. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek." Máté 5
Megjegyzések
Megjegyzés küldése