Kegyelemben élhetünk

Ma reggel az aranyborjús történetet olvastam Mózes 2. könyvéből. Nagyon megdöbbentett. A nép elbizonytalanodott, és láthatót akart magának. Miután elkészítették a bálványt, azt mondták rá:
"Ez a te istened, Izrael, aki kihozott téged Egyiptom földjéről." Aztán pedig komoly következményei lettek ennek az egésznek: a lévitáknak meg kellett ölniük a barátjaikat és a családjukat. Az Úr el akarta pusztítani az egész népet, de Mózes közbenjárására végülis megváltoztatta a döntését.

Távolinak tűnhet ez a történet. Pedig nem az. Hányszor emelünk magunknak mi is bálványt, amire azt mondjuk; majd ez megszabadít, boldoggá tesz, megoldja a problémáim. Majd boldog leszek, ha... és itt sorolhatnánk mindazt, amivel már oly sokszor megpróbáltuk Istent helyettesíteni.
Azzal is szembesültem, hogy a bűn Isten előtt nagyon is komoly dolog. Nem tűri. Nem legyint rá. Nem huny szemet felette. Az Ószövetségben mindig nagyon komoly következményei voltak, még látszólag nem olyan nagy bűnöknek is. Nem csak egy kis ejnye-bejnye, hanem a legtöbbször halál. Időnként olyan emberek halála is, akik látszólag nem tehettek a dologról. De mondjuk a családtagjai voltak a vétkezőnek.

Nagyon hálás vagyok Jézus áldozatáért. Ha Ő nem lenne, kőkemény halál várna rám is, és mindannyiunkra. Fel sem foghatjuk, mennyire kiváltságosak vagyunk, hogy megváltottak lehetünk. Jó tudni, hogy:
" az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta. " Jn 5;22


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2017. tele

Próba