kimerülten

Visszaértem Debrecenbe. Fáradtan, kimerülten. Sajnos így telt a karácsonyom.

Amikor hazaindulok, azt gondolom, egy kicsit megpihenhetek majd otthon. Egy kicsit segítenek majd hordozni a terheim. Azt gondolom, beszélgetünk egy jót, hisz már egy hónapja nem voltam otthon.

De a lelkészéknél ez sajnos nem így van, főleg ünnepkor, főleg, ha az egész család hazajön.

Hanem újabb terhek jönnek a tanulás terhe mellé. Ami lehet, hogy egyébként nem lenne az, de amikor az ember egy kicsit szeretne végre megpihenni, akkor azzá válik.

Teher azt látni, hogy a szüleim agyondolgozzák magukat. Hogy nem vigyáznak az egészségükre. Hogy nem tesznek semmit annak érdekében, hogy meggyógyuljanak, sőt.

Teher az, hogy mindenki mást maguk és a család elé helyeznek. És az a tudat, hogy valószínűleg én is ilyen leszek. Talán már egy kicsit ilyen is vagyok. És éppen ezért, egész életemben küzdenem kell ez ellen, hogy ezen változtassak. Teher, hogy akkor is mosolyogni kell másokra, amikor legbelül inkább elfutnék és kisírnám magam.

Teher, hogy kicsit úgy érzem magam, mintha nem is egy hazajövő gyermek lennék, hanem egy munkatárs. Hogy én vagyok az egyetlen hármunk közül, akit ki lehet állítani. Hogy nekünk is meg kell felelni mindenkinek. Teher állandóan mások gondolatait kitalálni, és úgy élni, hogy az mindenkinek a fejében csak szép és jó legyen rólunk.

Teher a tehetetlenség, hogy az öcsém megint kezd falat építeni maga köré. Hogy nem akar Istenről beszélgetni. Neki is elege van a megfelelésből. Teher, hogy nem vagyok elég bátor, hogy előhozakodjak ezekkel és egy jót beszélgessünk.

Teher az előttem álló időszakra gondolni. Az a tudat, hogy ha az otthoni dolgokon túl vagyok, akkor jön még a neheze. Nem sokat fogok aludni a közeljövőben. És talán meg sem fogom tudni tanulni az anyagot.

Teher, hogy mindezekért az érzésekért magamat hibáztatom.

A legnagyobb teher, hogy nincs kivel megosztanom a terheimet. Egyedül vagyok, társ nélkül. Teher, hogy mindig erősnek kell lennem, hogy nem bújhatok el sehol, hogy nem lehetek pici seholsem.

Egyedül az Úr, aki erős karjával mellettem áll. Bárcsak színről színre láthatnám már! Bárcsak nem kellene többet ezekkel a dolgokkal foglalkozni, és a földhözragadtan élni.

Egyedül Ő az én reménységem. Nélküle nem tudom megcsinálni, ami előttem áll.

De én bízom benne. Akkor is, ha ez most nagyon nehéz...

"Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ. Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője! Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor." 121.Zsoltár