agyag

"Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre.Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre. " 1Péter 1, 6-7

A tavalyi évben nagyon sok dologban formált az Úr . És élveztem, nagyon. Mert látványos volt, mert nekem nem igazán kellett semmit sem tennem, csak figyelnem Rá és engedni, mert gyorsan ment, mert jó volt benne lenni. Inkább egy olyan építő jellegű formálás volt az, gyógyítás, renoválás, restaurálás. Tudtam, mi miért van úgy, ahogy. Mire miért van szükség az életemben, minek miért nincs még itt az ideje. És éreztem, ahogy lepattannak rólam a láncok és a terhek. Nem rontottam el ezt a folyamatot, mert igazából nekem csak résztvevőnek kellett lennem. És így sikerélménnyel is járt. Bár utólag látom; az egészet egy szóval lehetne jellemezni: KEGYELEM.

Ezek a mostani formálásai az Úrnak- ezek másak. Három fő dolog: az első az ősszel lezajlott események az egyik barátnőmmel- hogyan mondjunk meg valamit, ami esetleg neki rosszul eshet, a második most ez a fiúk ügye-hogyan mondjunk nemet. És a harmadik, hogy fel tudjam dolgozni azt, ha hibázok, és tudjak továbblépni, ne kárhoztassam magam.Tudom, hogy ezeket a dolgokat muszáj megtanulnom, mert orvosként meg fogok őrülni, ha nem tudom kezelni a hasonló helyzeteket. Az én javamra történik. Az Úr talán azt gondolja, itt az ideje a keményebb tápláléknak. Ezt megtiszteltetésnek kellene vennem.

Most azonban nem mennek maguktól a dolgok. Nem elég csak egy helyben ülnöm és Igét olvasnom. Most amit olvasok, azután fel kell állnom, és megtennem a magam részét. Most benne van a hibalehetőség. És sajnos be is csúsznak a hibák. Ezeket pedig kudarcként élem meg. Hogy Isten feladatot adott, de én elbuktam, nem tudtam elsőre megcsinálni, se másodszorra, sőt talán még harmadszorra is sántít a dolog. De itt jön be a képbe a KEGYELEM. Isten nem azt várja, hogy máris tökéletesen meg tudjam tenni, amire meg akar tanítani. A jogsit sem úgy csinálom, hogy máris tudok mindent, amint kimegyünk a forgalomba. Bizony sokszor elrontom, de gyakorolni kell, és a végeredmény a lényeges.

Isten kegyelemmel néz rám, akkor is, amikor elbukok. Rossz érzés itt a gyomrom tájékán, amit akkor érzek, ha rágondolok, hogy nem jól sikerült valamit megcsinálnom, rossz döntést hoztam, vagy hogy talán még a lezártnak vélt dolgok sem biztos, hogy lezáródtak, vagy mély nyomot hagytak bennem, és nem sikerült 100%-osan helyrehozni. De remélem, hogy az én mennyei Atyám úgy néz rám, mint az apa, aki nézi, ahogy járni tanul a gyermeke.

Az is nehéz, hogy most nem látom a mögöttes okokat. Nem tudom, miért kell még egyedül lennem. De bízom az Úrban, hogy ő tud a láthatatlanból is előhozni, és hogy amit tesz és enged, az a javamra lesz.