3 fekete pont = 6 piros pont?
Valamelyik nap eszembe jutott egy gyerekkori emlékem. Volt egy időszak, amikor a szüleink piros és fekete pontokkal "jutalmaztak" minket a nap végén. Nagyon élveztem, mert nem voltak szigorúak-talán egy esetre emlékszem, hogy kaptam egy fél fekete pontot. De ezt sem éltem meg traumaként, mert ki lehetett javítani, ha valami jót tettünk.
Elgondolkodtatott ez az emlék. Hogy Isten nem ilyen. Nála nem kell piros pontokat gyűjtögetnünk ahhoz, hogy egyensúlyba hozzuk a fekete pontokkal. Nem is lehetne kiegyenlíteni. A játékszabályok ennél sokkal egyszerűbbek.
Ha elhisszük, hogy Jézus meghalt a bűneinkért, akkor egyszerűen csak bocsánatot kell kérnünk, és törekedni arra, hogy többé ne tegyük ugyanazt a mulasztást, bűnt. Jézusnak köszönhetjük, hogy nem kell hibáztatni magunkat, nem kell állandó lelkiismeretfurdalásban élnünk, nem kell pedálozni, hogy jóvá tegyük, nem kell aggódni, hogy megint elrontottuk, nem kell félni a büntetéstől. Kegyelemben élhetünk.
"Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2;8-9)
Viszont az rajtunk áll, hogy ha valamit látunk, hogy nem jól csináljuk, változtassunk rajta. Megtérni egy bűnből azt jelenti, hogy nem csak bocsánatot kérek, hanem el is fordulok attól. Persze emberek vagyunk, és sokszor nem sikerül úgy, ahogy szeretnénk, de azért hálából és Isten iránti szeretetünk kifejezéseként is törekszünk ezekre. Például, ha van olyan időszak az életemben, hogy lusta vagyok és nem figyelek annyira az Úrra, akkor változtatok rajta, és hajlandó vagyok felkelni korábban amiatt, hogy elcsendesedjek előtte. Ha valaki hajlamos rosszat gondolni a másikról, igyekszik arra, hogy szeretettel forduljon inkább a másikhoz. Ha valakit megbántottak, nem tartogatja a haragját örökké. Ha valaki hajlamos mindent csak halogatni, és ezzel másoknak is rosszat okoz, akkor feláll és időben elkezdi csinálni a feladatát. Ha valaki sokszor reménytelennek látja a helyzeteit és ezért elcsügged és rosszkedvű, akkor Isten igéjén keresztül próbálja meg vizsgálni a körülményeket.Ha valaki sértődős, igyekszik megbocsátani. Ha valaki pletykás, visszafogja magát. Ha valaki tudja magáról, hol lesz olyan környezetben, ahol nehéz bizonyos kísértéseknek ellenállni, akkor elkerüli azokat a helyzeteket. Ha valaki hajlamos túl sokat enni feleslegesen, akkor lemond az esti csokiskenyérről. Ha valaki elhanyagolja a gyülekezetbe járást, akkor odaszánja az idejét akkor is, ha kevés van.
Az örömhír az, hogy tudhatjuk, mi a megoldás. És nem kerül semmibe!
"az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." (János 1. levele 1;5-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése