Újra itthon...

Nehéz visszazökkenni. A Zemplénben voltam egy biciklitúrán. Sok kedves emlék idéződött fel a gyerekkoromból. Nagyon jól éreztem magam. Kipróbáltam, milyen motorozni, nagyon nagyon élveztem, giga freedom (ahogy Sándor mondaná...) Én voltam miss Amerika, új barátokat szereztem, csodálhattam Isten hatalmas nagyságát, félelmetes teremtő erejét, szépségét, jóságát! Megtapasztalhattam, mi a tűrőképességem határa, milyen nem leszállni a bicikliről akkor sem, ha már nagyon fáj, de azt is, hogy milyen szabadon lefelé robogni, miután felküzdöttem magam a csúcsra. Gyönyörű tájakon tekertünk, hatalmas hegyek vettek körbe, vagy éppen felfelé törekedtünk az erdei utakon, a völgyben hallhattuk a patak csörgedezésést, magunkba szivtuk az erdő illatát, hallgattuk az erdő csendjét, karnyújtásra haladtunk a mezők mellett... Fenséges a mi Urunk!

Én voltam a legfiatalabb. A többiek már dolgozó emberek, 26-35 évesek. Mindenki erős, határozott egyéniség. Voltak konfrontációk, de sokat tanultam belőle, egyrészt azt, hogy én nagyon konfliktus-kerülő vagyok, és ez egy bizonyos határon túl nem jó, másrészt viszont szerintem sokszor nem elég szeretettel közölték az emberek egymás felé a különböző nézeteiket. Mindenki szingli volt, megnyugodtam, hogy még nem kell kétségbe esnem, még nem késtem el, bár lassan mégis úgy érzem, szivesen lennék már a párom mellett.

Érdekes volt belelátni, hogy az életem hamarosan bekövetkező szakasza milyen lesz. Ők már mind dolgozó emberek voltak, a maguk kialakult életével, szokásaikkal, hobbijaikkal. Nekem még van addig egy pár év, de hamarosan beköszönt ez az időszak is...