Ugyanaz

Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Hűséges.

Igéretei tiszták, mint a hétszer tisztitott ezüst.

Hajlékom, Oltalmam, Gyógyitóm, Pásztorom, aki úgy terelget, ahogyan kell, akkor vezet pihenőhelyre, amikor kell. A karjába vesz, ha elfáradok. Kiváltságos vagyok.

Nem engedi, hogy baj érjen, ha Benne bizok, és nem férkőzhet hozzám közel semmi csapás.

Több jót adott nekem, mint eddig.

Belevisz pusztákba is, hogy meglássa, mi lakik a szivemben.

Nem érdemekért ad bármit is, hanem kegyelemből. Nme nekem kell elérni.

Ismer engem, még a hajam szálát is számon tartja, és egy percig sem feledkezik meg rólam.

Markába metszett. A Barátom.

Jobban tudja, mire van szükségem, mint én; az Ő útjai magasabbak az én utaimnál.

Üdvösséget adott nekem. Akkor, amikor még nélküle éltem, már szeretett.

Nincs ennél nagyobb szeretet, az Isten értem szenvedett. Nincs ennél nagyobb áldozat, Isten Fia értem halt. Maga az Isten Fia. Értem kis porszemért.

Helyem van a mennyben. Ott nem lesz fájdalom, bánat, gyengeség, félelem, megfelelés, küzdés, vizsgaidőszak. Begyógyul minden sebem. Nem lesz semmi hiányom. Ott végre az Ő jelenléte lesz. 100%-osan, tapasztalhatóan.

Mindezekhez képest miért is ilyen fontos a vizsgaidőszak? Miért erre megy el az időm?

Talán ez egy lépés ahhoz, hogy utána ott legyek, ahol majd lennem kell, és továbbadhatom Őt az embereknek. És pusztai időszak, ami által formál. Látni akarom, hogy ezúttal miben!