"aki szomjas, jöjjön hozzám és igyék!"
Annyira ismer és szeret az Úr! Ma végre itt Debrecenben tudtam menni az Új remény gyülekezetbe. Nem Sándor prédikált, hanem egy vendég. Az alkalom végén pedig imádkoztak értünk személyesen, akik előre mentünk, mert tudtuk, hogy valamilyen téren szükségünk van Isten szabadítására az életünkben, ha van valamilyen "cella", amiből szeretnénk végre kilépni a szabadságra, amit Jézus hozott az életünkbe (csak mi elfeledkeztünk róla...) Engem az nyomott le mostanában, hogy nagyon elment a kedvem attól, hogy orvos legyek, mert nagyon sok nehéz dolgot láttam. Meg féltem, hogy hogyan fogok túljutni a vizsgaidőszakon, annyira lehetetlennek tűnt, hogy ezt megint végigcsináljam, a vizsgaidőszak alatt tényleg valami elítélt rabnak szoktam érezni magam... És az Úr ezt pontosan tudja. Ahogy imádkozott értem a lelkész a feleségével, minderre a kétségre és félelemre választ kaptam Istentől, lehajolt hozzám, átölelt és megnyugtatta a szivem, biztositott afelől, hogy ő minden helyzetben velem lesz, és pontosan tudja, miken kell keresztülmennem, és Ő fogja a kezem:
- „Mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeretett minket. Isten szeretet, és aki e szeretetben marad, Istenben marad, és Isten is őbenne. A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” 1Jn 4, 18- Az Úr nem akarja, hogy gyötrelem legyen nekem ez a vizsgaidőszak és féljek a vizsgáktól, mert:
- " Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem." Ézs 45, 2
- "Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak; neveden szólítottalak: az enyém vagy. Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg. Mert én, az Úr vagyok, a te Istened, Izrael Szentje, a Megváltód." Ézs 43
- "Aki a kezét az eke szarvára teszi és hátratekint, nem alkalmas Isten országára.” (Lk 9,62)- Hiszem, hogy Isten helyezett ide, és Ő szánt engem orvosnak, nem szabad ezt megkérdőjeleznem, vagy zúgolódnom
- "Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az Úr lesz örök világosságod, letelnek gyászod napjai". Ézs 60,20
- meggyógyítja a szívem
- ragyoghatom az Ő dicsőségét
- "Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket. Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek!" Ézs 35,3-4
Megjegyzések
Megjegyzés küldése