Isten a legnagyobb művész

Ma Debrecenbe utaztunk testvéremékhez, a kis Somihoz. Ahogy hazafelé tartottunk, gyönyörű látványban gyönyörködhettem. Eddig nem értettem Petőfit, hogy miért szerette annyira az Alföldet;-hiába, én Tokajban nőttem fel, a hegy lábánál laktunk, most pedig a Bükk a szomszédunk, igy a hegyvidékes táj része az életemnek, hegyek nélkül nem birnám sokáig... De ma, ahogy kinéztem a kocsi ablakán, nagyon sajnáltam, hogy igy robog az autó és nem vihetem magammal haza a látványt. Az eget felhők boritották, de a felhők alatt egy vérvörös sávban a lebukó nap utolsó sugarai követeltek még maguknak egy utolsó szót. A felhők sötétkék tintája az égalja vörösre festett posztójával folyt egybe. Csodálatos művész a mennyei Atyánk, minden este más- más festménnyel örvendeztet meg minket, sosem merül ki a fantáziája!
És mindeközben azért imádkoztam, hogy bárcsak hamarosan a páromhoz bújva, vele együtt örülve láthatnám már ugyanezt...

A mai napon az Öröm-morzsám az Égbolt, és mindaz, amit Isten rá tud festeni!