egy vágyam


Szeretnék olyan könnyed és kecses és hajlékony és nőies lenni, mint egy balerina.
Nem tudom, honnan ered ez, talán a gyerekkoromból, amikor balett órákra jártam, és nagyon szerettem. Valahányszor meglátok egy balett-táncosnőt, mindig csodálom azt a törékenységet és légiességet, ami belőlük árad. Lehelet könnyűek és hajlanak, akár a fűszál, amit a szél fúj, vékonyak, kecsesek és egyenes a tartásuk, a mozdulataik lassúak és megfontoltak, sosem kapkodnak...Ugyanakkor nagyon izmosnak is kell lenniük, hogy ezeket a precíz mozdulatokat pontosan kivitelezni tudják, hogy amikor a karjukat lendítik, csak addig lendüljön, amíg azt ők szeretnék, és ne tovább.
Bármilyen más táncot is kipróbálnék! A párommal valami szenvedélyes latin táncot, vagy akár formációs táncokat, bármit, csak tánc legyen!
Ha lesz lehetőségem Pesten lakni pár évig- amit nagyon szívesen kipróbálnék-, akkor szeretnék járni valahová táncolni. Amit pedig nagyon régóta szívesen kipróbálnék, az az, ami a dicsőítő iskolában Jeanne-ék csinálnak, az a tánc, amit az ember Istennek, az Ő jelenlétében táncol. Úgy érzem, így talán még jobban ki tudnám fejezni neki, mennyire szeretem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése