bárcsak már...

Egy filmet néztem ma, ami nagyon tetszett, bár kicsit szomorkás is lettem tőle. A cime: Julie és Julia, két nő egy recept. Főzős film volt, ugyanakkor volt benne egy kis szerelem is, meg blogolás...

Azért lettem szomorkás, mert úgy szeretnék én is már a férjemmel élni, és a filmben mindkét nőt annyira szerette a férje, és kitartott mellettük, akkor is, amikor nem voltak normálisak, meg főzhettek a férjüknek mindenféle finom ételt, és mindaz az érzés feltolult bennem, hogy mennyire jó lenne már itt tartani...

Hiába, már úgy felkészültem erre, és csak egy hajszál választott el attól, hogy feleség lehessek.
Ezt nehéz néha kezelnem, mert sokszor elfelejtem, hogy most sajnos már nem ott tartok, hajlamos vagyok úgy gondolkozni magamról, mintha nemsokára férjhez mennék, gyakorlatilag mindenem meg is van már hozzá, kivéve a legfontosabbat... a társam hiányzik.

És ami a legjobban hiányzik, az az, hogy szerethessem, hogy kifejezhessem a szeretetemet amivel és ahogyan csak tudom, hogy támogathassam hűségesen mindenben, ha kell a háttérben, csendben, ha kell vele együtt bátran kiállva, hogy gondoskodhassak róla, tudjam, mi a kedvenc étele, és olyat főzhessek neki, hogy tudjam, mi a szeretet-nyelve, és úgy szólhassak hozzá, hogy tudjam, mik azok az apró dolgok, amivel örömöt szerezhetek neki, és azokat belecsempésszem a mindennapjaiba, hogy ismerjem azokat a csak rá jellemző dolgokat, amiket csak én ismerhetek, és amitől ő "ő", hogy erősnek, bátornak érezhesse magát mellettem,hogy Isten szerinti férfi lehessen mellettem, hogy tekintélye és bölcsessége lehessen és hogy én pedig pici lehessek mellette és biztonságban elbújhassak az erős karjaiban, egy olyan ölelésben, amiből érzem, otthon vagyok, biztonságban, védelemben, szeretetben...

Ezt szeretném, hogy mi ketten ilyenek legyünk Isten szemében:

" Egy szivet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is. Örök szövetséget kötök velük, nem fordulok el tőlük, jót teszek velük, és olyanná teszem szivüket, hogy féljenek engem, és ne hajoljanak el tőlem. Örömmel teszek jót velük teljes szivemmel és lelkemmel, és véglegesen elültetem őket ebbe a földbe." Ézs 32,39-

A gyüliben az ima erejéről és a kitartó ima fontosságáról szólt a tanitás, hogy attól, hogy nem látunk semmit, Isten igenis már az első imánkat is hallja, de az időre szükség van, hogy közben az Úr elvégezzen bennünk dolgokat. A látszólag néma felelet nem azt jelenti, hogy semmi nem történik. Most azért akarok kitartóan imádkozni, hogy az Úr hozza el ennek az idejét, hogy együtt lehessünk végre a párommal, de mi semmiképp ne legyünk akadályai ennek, hanem amit még meg kell előtte tanulnunk, azt mindketten lássuk meg, és Isten munkálkodjon bennünk ez idő alatt is, ne feleslegesen vándoroljunk a pusztában körbe-körbe!

Nem szabad romantikus filmeket néznem, bár most nem csak ez váltotta ki ezt belőlem, hanem a suli sem olyan, mint amit vártam, mindenki punnyad... Marinával jól megértem magam, jókat beszélgetünk.

Brigivel, a lakótársammal viszont most szorosabbra fűződött a kapcsolatunk. Nagyon aranyos és kedves lány, jókat beszélgetünk, mindig azt veszem észre, hogy jé, már éjfél van. Vele rokonlelkek vagyunk, és ő is keresztény, sokat beszélgetünk és tanulunk egymástól, én legalábbis sokszor más nézőpontból tudom látni a dolgokat a segitségével, és sokszor megerősit bizonyos dolgok felől, hogy tőlem függetlenül ő is ugyanoda jutott el. Sajnálom, hogy jövőre már nem vele fogok lakni, de törekszem majd arra, hogy megmaradjon a barátságunk.